Sportnaptár Sportnaptár
VII. Balaton MTB Túravissza
az esemény már lejárt
2022. május 21.
szombat 08:00 - 16:00

VII. Balaton MTB Túra

Balatonfüred Forrás Sportpark60 km

6 év sikeres versenyei után egy új túra korszak kezdődik és őszintén reméljük, hogy hasonlóan sikeres lesz.

Nagyrészt új utakon, mesés Balaton-felvidéki tájakon halad az útvonal, többször fenséges panorámával, a Balaton látványával.

Igyekszünk olyan nyomvonalat kijelölni, amelyben nincsenek veszélyes szakaszok. Viszont izgalmas, változatos, igazi élmény vár rátok.

Ezúttal nem az eredményesség és a helyezés számít, hanem a hegyikerékpározás szépségeinek élvezete a mesés és egyszerre vadregényes

  • MTB-hegyikerékpározás
    MTB-hegyikerékpározás

    Túra - 60 km

    Részletek

    Túra - 60 km

    A nyomvonal 90%-ban trepen halad.

    Az rajt a Forrás családi Sport Parkból indul, majd Balatonszőlős, Mencshely, Szentanatalfa , Dörgicse, Vászoly, Pécsely, Balatonszőlős érintése után begurulunk Balatonfüredre a célba.

    Akik most indulnak neki először egy ilyen bringás kalandnak, ne gondolják, hogy olyan egyszerű letekerni 60 km-t terepen, 1200 m szintkülönbséggel. A kellő felkészültség elengedhetelen a túra teljesítéséhez.

    Távolság
    60km
    Szint
    1200m
    Esemény kezdete
    2022. május 21. 8:00
    Esemény vége
    2022. május 21. 16:00
    Szintidő
    8:00

Szervező

  • +36 70 625 0777

    info@sportaktiv.hu

    8230 Balatonfüred Rizling utca 4.

Beszámolnivalód van?!

Ossz meg a Sportnaptár közösségével valami érdekeset

A túra leírása

TÚRA ÚTVONAL RÉSZLETES LEÍRÁSA

A Balaton Mountainbike Túra az új Forrás Sportparkból rajtól!

Rendőri felvezetéssel indulunk, az aszófői útról Balatonszőlős felé kanyarodunk és az erdőn keresztül érkezünk meg a településre. A balatonszőlősi borvidéken keresztül gurulunk és a Tamások borozója után a túra legnehezebb szakasza következik, egy 3km-es mászás. Egy hangulatos, jól tekerhető erdei ösvényen egészen a Cseri kastélyig tart.

Balra vesszük az irányt, majd keresztezzük a Pécsely Tótvázsony utat és újra bevetjük magunkat az erdőbe. Egy parádés, tempósan tekerhető 3 km-es szakasz következik egy kiváló minőségű erdei úton sok kanyarral. Elhaladunk a Zádor vár előtt, és itt következik az első frissítő, a Barnag falu feletti réten.

A Derék hegyi fennsíkon végig tekerve érkezünk a túra legmagasabb pontjához, a Hideg hegyhez, 395 m. Itt mindenféleképpen meg kell állni egy pillanatfotózásra háttérben a Pécselyi medencével és természetesen a Balaton látképével. Az útvonal továbbra is terepen halad, erdei utakon, szinte vízszintesen.

Mencshelyre érkezve következik egy rövid aszfaltos szakasz, mely átvezet a településen. De rögtön utána ismét vár ránk az erdő. Ha valaki jól osztotta be az idejét és erejét itt Óbudaváron megállhat egy jó csapolt sörre a Budavári Liget panoráma terasznál.

Óbudavárnál érkezünk meg a Nivegy völgy tetejére és a parádés panoráma úton tekerünk tovább. Ennek a gerinc útnak a végén 2 km-es felhőtlen gurulás következik erdészeti úton Monoszló külterületéig. Itt balra fordulunk egy aszfaltozott mezőgazdasági úton és megérkezünk a túra fél állomására, Szentantalfára. Itt lesz a második frissítő állomás, ahol a résztvevők helyi termelők vendégszeretetét is élvezhetik, Lesz finom sajtkóstoló, hideg fröccs, házi lekváros kenyér stb.

A pihenő és frissítő állomás a focipályánál lesz, ahol kulturált mosdó, WC áll a túrázók rendelkezésére.

Szentantalfáról Dörgicse felé vesszük az útirányt, felgurulunk a Balázs hegyre és onnan egy mezőgazdasági földúton tekerünk át Felső Dörgicsére miközben természetesen újra elénk tárul a fenséges Balcsi. Áthaladunk Dörgicse zegzugos, igazi Balaton-felvidéki régi paraszti házai között. A kellemes lazítás után jön egy zötykölődős mászás, köves erdei úton. Ezután a túra legparádésabb egynyomos ösvénye vár ránk. ez egy igazi mountainbike-os single track. Ezt (is) nagyon fogjátok élvezni!

Ezzel még nem ér véget a terepi parádé. Keresztezzük a Dörgicse-Vászoly műutat, és egy kevésbé ismert, de igen szórakoztató és kellemes erdei úton tekerünk be Vászolyra, amely a Balaton-felvidék egyik legszebb gyöngyszeme. A Szent Jakab forrásnál lévő mesebeli tónál lesz a frissítő állomás, mely kínálatát a helyben sütött házi pogácsa teszi felejthetetlenné. Aki időben jól áll az a Kuti Kerti kisvendéglőbe is betérhet.

Vászolytól rövid mászás után jön egy meredekebb lejtőzős szakasz, ahol azért oda kell figyelni! Ezt követően érkezünk egy újabb lenyűgöző panoráma ponthoz, ahol ismét elénk tárul az egész Pécselyi medence a Balaton hátterével. Felhőtlenül begurulunk Pécselyre, majd ráfordulunk a Balatonszőlősre vezető kisforgalmú aszfalt útra. ezen a 3 km-es szakaszon érkezünk újra Balatonszőlősre.

Az utolsó „búcsú” frissítő pont a Szőlősi Kocsmánál, itt már meg lehet kockáztatni egy jó csapolt sört, mert innen a célig már nem tekerünk közúti szakaszon.

DE még a végére jön egy meglepetés! Egy „csiki-csukis”, egynyomos single track élmény, patakkal, fahíddal. Ha ezen is túl vagyunk, következik a „cél egyenes”, vissza a Forrás Sportparkba, Balatonfüredre.

A célba érkezőket bogrács parti és igazi Balaton-felvidéki fröccs, és házi szörpkóstoló várja. Fantasztikus túra, csodás tájakon, lenyűgöző panorámával!

Tekerj az élményért!


FRISSÍTŐ PONTOK

1. Frissítő állomás

Barnag falu felett 13. km

2. Frissítő állomás

Szentantalfa 31. km

3. Frissítő állomás

Vászoly 49. km

4. Frissítő állomás

Balatonszőlős 56. km
A weboldal cookie-kat használ. Adatkezelési szabályzatértem