6. Hervis Zsámbékfutás
2023-ban is folytatódik a #Zsámbékfutás története a már jól megszokott távokkal (5, 10, 20 km) és egy újdonsággal is! Kérésként érkezett, hogy jó lenne, ha lenne egy rövidebb táv az elsőbálózóknak és gyerekeknek. Régi tervünk, hogy valami jótékony célt találjunk a korábbi évekből megmaradó érmeknek. A kérés nyomán ezt a két dolgot most összekötjük, és idén behozunk egy 2km-es távot, melynek Szabad Futam lesz a neve.
Családias hangulatú eseményre várunk szeretettel!
#családi #jótékonyság #Zsámbék
- terepfutás - verseny
Mini
RészletekMini
Az útvonal végig szilárd útburkolaton halad. Ez jellemzően aszfalt, ahol a rajt és célzóna közelében lesz egy rövid szakaszon macskakő. A rajt után lesz egy kisebb emelkedő, amit hosszú lejtő követ és majd visszafelé kb. 3.3km-től lesz egy hosszabb emelkedő, ami felvezet a Romtemplomhoz. A pálya utolsó szakaszán már pihentetőbb lejtő következik, hogy mindenki mosolyogva tudjon beérni a célba.
Szintemelkedés: 98m
Frissítés: 1db frissítőpont lesz a pályán (3.5km-nél)Távolság5kmSzint98mEsemény kezdete2023. május 27. 10:15Esemény vége2023. május 27. 11:00terepfutás - versenyMidi
RészletekMidi
Az útvonal végig szilárd útburkolaton halad. Ez jellemzően aszfalt, ahol a rajt és célzóna közelében lesz egy rövid szakaszon macskakő. Ezen kívül lesz benne egy kb 300 méteres szakasz, ahol döngölt földes/murvás a talaj, amit oda-vissza meg fogtok futni. A rajt után lesz egy kisebb emelkedő, amit hosszú lejtő követ. Kb 4.8km-nél lesz egy fordító (a bóját megkerülve visszafordultok és szemben tudtok pacsizni a mögöttetek jövőkkel. Kérjük, hogy a pálya jobb oldalán fussatok és majd kb. 7.7km-től lesz egy hosszabb emelkedő, ami felvezet a Romtemplomhoz. A pálya utolsó szakaszán már pihentetőbb lejtő következik, hogy mindenki mosolyogva tudjon beérni a célba.
Szintemelkedés: 161m
Frissítés: 3 frissítőpont lesz a pályán (3.4km, 6.1km és kb 8.2km)Távolság9.8kmSzint161mEsemény kezdete2023. május 27. 10:25Esemény vége2023. május 27. 12:00terepfutás - versenyMaxi
RészletekMaxi
Az útvonal vegyes útburkolaton halad. Az első kb 4km az aszfalt, majd 4km mezőgazdasági földút, 4km vegyes (jellemzően aszfalt) és onnantól 8km terep és az utolsó szakaszon aszfalt hoz vissza a célzónához. A terep talaja jellemzően föld, füves föld, amit csapadékmentes időben mi aszfaltos cipőben futunk. A rajtot követően lesz egy kisebb, rövid emelkedő és majd kb 9.5km-től fogjátok két lépcsőben összeszedni a pályán található szintet. A szőlők tetején lévő frissítőponttól a hegy fennsíkján vezet a pálya, majd a végén lejöttök a hegyről.
Szintemelkedés: kb. 250m (a térkép ugyan 400m felett mutatja valamiért, azonban több órával, többször mérve is 210-260m közötti értékeket kaptunk)
Frissítés: 5 frissítőpont lesz a pályán (3.4km, 8.4km és 11.3km, 14.1km, 18.7km)Távolság20kmSzint250mEsemény kezdete2023. május 27. 10:00Esemény vége2023. május 27. 12:30terepfutás - versenySzabad Futam
RészletekSzabad Futam
Gyalog is teljesíthető.
Távolság2kmSzint0mEsemény kezdete2023. május 27. 9:20Esemény vége2023. május 27. 9:45Szervező
+36309306992
info@zsambekfutas.hu
2072 Zsámbék Csap utca 786/7
Részvételi feltételek
– Érvényes nevezés
– A verseny szabályainak elfogadása
– A verseny sajátosságainak ismerete (útvonal aszfalton, földúton és erdei terepúton is haladhat)Egyéb tudnivalók
Rajtszámátvétel:
– Helyszínen a verseny napján 9:30-ig. Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, Piac tér 6. (Az iskola kapun áthaladva az udvaron, hátul a tornateremben)
– Előzetes átvételi lehetőség címe és időpontja kialakítás alatt
Csomagmegőrzés:
– Az eseményközpontban lesz lehetőség a csomagok megőrzésére. A rajtszámmal tudjátok majd beadni és kivenni.
Öltöző, WC:
– Az eseményközpontbn lesz átöltözési lehetőség. WC-k elérhetőek az öltözőknél, míg a rajt közelében mobil WC-k kerülnek kihelyezésre.
Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy védjük környezetünk tisztaságát és a versenypályát az eredeti tisztaságban adjuk vissza. Amennyire csak lehet a frissítőpont közelében elhelyezett hulladékgyűjtőkbe dobjuk az elhasznált anyagokat. Segítőink készségesen rendelkezésetekre állnak.Távok
A versenyszámok kialakításánál két szempont lebegett a szemünk előtt. Arra törekedtünk, hogy a családok minden tagja tudjon választani a saját felkészültségének megfelelő távot. A másik szempontunk pedig az volt, hogy minél többet meg tudjunk mutatni Zsámbék és a Zsámbéki-medence szépségéből. Az utcai futóversenyek mellett egyre többen kacsintgatnak a terepfutás irányába, ezért a félmaratoni táv útvonalának a második felét kint a zöldben, terepen tehetitek meg.
Közös szakaszok:
A rajtokat időben elválasztjuk egymástól, de ettől még előfordulhat, hogy a leggyorsabbak “ráfutnak” az előző csoport végére, mivel az elején közös a pálya, ezért kérjük, hogy figyeljetek az alábbiakre:
– 2.2km-nél egy balkanyarral elfordul az 5km útvonala. Lesz kint tábla és Önkéntes is, de azért szólunk előre
– 3.8km-nél egy jobbkanyarral elfordul a 21km útvonala, míg a 10km megy tovább. Itt is lesz kint tábla és Önkéntes is.
Jelzések:
Önkéntesek fognak segíteni az eligazodásban, kereszteződésekben, valamint útbaigazító táblákkal, felfestésekkel és a Maxi távon a terepen szalagozással is segítjük a tájékozódást.
Frissítés:
Mindhárom távon több frissítőpontot helyezünk el, ahol víz, izotóniás ital, gyümölcs, édes/sós keksz, szölőcukor áll majd a futók rendelkezésére pontoktól eltérő választékban. FONTOS: Aki tud, hozzon saját ivóalkalmatosságot. Minden asztalnál lesznek kihelyezett újrahasználatos poharaink, hogy ezzel is segítsük az “időmenőket”, a helyezésért futókat. Az 5km-es és 10km-es első asztalánál jellemzően több, mert nagyon sokan érkeztek egy időben, míg a leghosszabb táv asztalainál a szellőssebb érkezés miatt már kevesebb.
Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy védjük környezetünk tisztaságát és a versenypályát az eredeti tisztaságban adjuk vissza. Amennyire csak lehet a frissítőpont közelében elhelyezett hulladékgyűjtőkbe dobjuk az elhasznált anyagokat. Segítőink készségesen rendelkezésükre állnak.Nevezés
Az esemény létszámlimite 450 fő. A limit elérésekor lezárjuk a nevezést.
A nevezés akkor sikeres, amennyiben a nevezési díj befizetéséről küldtünk elektronikus számlát és email-ben is visszajeleztük a nevezés sikerességét.
A számlák kiállítása manuálisan történik. Amennyiben a befizetéstől számított 3 napon belül nem érkezik meg a visszajelzés, akkor keressetek email-ben az info@zsambekfutas.hu címen.
Nevezési időszak III. – 2023.04.11-2023.05.14
– Mini: 6000 Ft
– Midi: 7000 Ft
– Maxi: 8000 Ft
Helyszíni nevezés 7:30-9:30
– Mini: 7000 Ft
– Midi: 8000 Ft
– Maxi: 9000 Ft
A 2 km-es jótékonysági Szabad Futam nevezési díja egységesen 2500 Ft.
A nevezési díjat az alábbi névre és bankszámlaszámra kérjük utalni:
Agamon Bt. – Bankszámlaszám: 12029004-00125199-00100004
A megjegyzés mezőben kérjük megadni a Nevet, születési évet és a távot.
A nevezési díj tartalma:
– Részvétel a versenyen
– Rajtszám
– Chip-es időmérés
– Egyedi befutóérem
– Befutócsomag
– Orvosi szolgálat
– Áfa
Nevezés lemondása, átadása, táv módosítása, vis major:
– Lemondás kizárólag email-ben az info@zsambekfutas.hu címen 2023. május 18-ig lehetséges.
– Átadás kizárólag email-ben történhet 2023. május 18-ig. Az átadásról a nevezésről lemondónek kell nyilatkoznia email-ben úgy, hogy az tartalmazza az átvevő regisztrációhoz szükséges adatait. Javasolt a címzetthez vagy másolatban beletenni az átvevőt is. Tilos a nevezés és rajtszám regisztráció módosítása nélküli átadása.
– Táv módosítása kizárólag email-ben történhet 2023. május 18-ig. A nevezési díj különbözetet a számlázási adatoknál megadott bankszámlaszámra kérjük utalni. Díjat vissza nem utalunk, amennyiben olyan jellegű távmódosítás történik.
– Vis major: abban az esetben, ha a versenyt a rendezőkön kívül álló okok miatt (járvány, természeti csapás, rendeletek stb.) törölni kell, akkor a nevezési díjat visszautaljuk 1000Ft-os adminisztrációs költség levonásával – vagy átvisszük a következő évre a nevezést. Erről időben értesítést küldünk és alapban arra a bankszámlaszámra utaljuk, ahonnan érkezett a nevezés. Amennyiben nem tudjuk azonosítani, akkor email-ben keresünk egyeztetésre.Díjazás
Az alábbi korcsoportokban az első három férfi és női helyezettet díjazzuk.
A díjazás idén is egyedi készítésű kerámiatárgy lesz, ezért holtverseny esetében a sorrendiséget az alábbi szabályok szerint határozzuk meg: A 19 év alatti kategóriában azonos időeredmény esetében a fiatalabb indulót díjazzuk, míg a többi kategóriában az idősebb induló kerül díjazásra, amennyiben azonos idő alatt futják le a távot.
Korcsoportok a Mini távon:
– 19 év és alatt (2004 és utána)
– 20-29 év (1994-2003)
– 30-39 év (1984-1993)
– 40-49 év (1974-1983)
– 50-59 év (1964-1973)
– 60-69 (1954-1963)
– 70-től (1953 és előtte)
Korcsoportok a Midi távon:
– 29 év és alatt (1994 és utána)
– 30-39 év (1984-1993)
– 40-49 év (1974-1983)
– 50-59 év (1964-1973)
– 60-69 (1954-1963)
– 70-től (1953 és előtte)
Korcsoportok a Maxi távon:
– 29 év és alatt (1994 és utána)
– 30-39 év (1984-1993)
– 40-49 év (1974-1983)
– 50-59 év (1964-1973)
– 60-69 év (1954-1963
– 70-től (1953 és előtte)Frissítés
Az eseményen nem alkalmazunk eldobható poharakat. Kérjük, hogy hozzatok magatokkal ivóalkalmatosságot. Fogunk kitenni mindegyik frissítőpontra újrahasználatos pohárban is frissítőt. Ezt elsősorban azoknak gondoljuk, akik a helyezésekért versenyeznek és minden másodperc számít, valamint azokra a helyekre, ahol egy időben nagyon sokan fogtok beérkezni. A poharakat összeszedjük a futás végén és megy a takarításra.