Sportnaptár Sportnaptár

2024-es Cyclo-cross Challenge

Kedves Versenyzők!

 

Hivatalosan is nyilvánosságra kerültek a 2024-es Cyclo-cross Challenge helyszínei.

A hazai cyclo-cross szezon október 12-én, Etyeken veszi kezdetét, és bízunk benne, hogy idén is velünk tartotok!

 

Már korábban említettük, hogy a 2019 óta töretlenül megrendezett Cyclo-cross Challenge (CRC) 2024-ben is folytatódik, ezúttal három izgalmas helyszínen. Eddig két helyszínt már bejelentettünk, de az október 12-i nyitóverseny helyszíne eddig titokban maradt. Most azonban örömmel osztjuk meg veletek, hogy az etyeki Látogatóközpontban találkozunk, ahol nemrég sikeresen megrendeztük az I. Gravel OB-t is.

A sorozat november 23-án Újbudán, a Sport11 területén folytatódik, végül december 28-án a György Birtokon zárul. Várjuk, hogy újra együtt versenyezhessünk!

A 2024-es Cyclo-cross Challenge dátumai:

október 12. (Etyek)

november 23. (Újbuda, Sport 11)

december 28. (György Birtok, Bugyi)

Az idei évben is kedvezményesen lehet nevezni a Cyclo-cross Challenge mindhárom versenyére egyben, melyet itt tudtok megtenni:

https://sportnaptar.hu/champion/?q=from=2024.09.23

 

Az egyes futamokra külön-külön itt lehet nevezni:

https://sportnaptar.hu/sports=cyclo-cross;from=2024.09.23

Szólj hozzá Te is!

A weboldal cookie-kat használ. Adatkezelési szabályzatértem