SzalgabogiVan
az a kifejezés, hogy magányos farkas, aminek ambivalenciáját pont az adja, hogy
a farkasok egyébként társas lények, akik falkában élnek. Azt hiszem, ránk futókra
ez a szólás, nagyon is igaz, legalábbis ha arról van szó, hogy egyedül vagy
csapatban érdemes futni. A legtöbben szeretjük ezt is, azt is. Próbáltam a
magam szemszögéből egyik vagy másik mellett letenni a voksom, de (vigyázat
spoiler veszély!) a végére meg kellett állapítanom, hogy a két dolog igazából
össze sem hasonlítható.
Biztos
létezik olyan ember, aki még sosem futott mással tudatos döntésből, de talán a
legtöbben már ismerjük az egyedül és a közösségben futásnak is a vonzerejét.
Egy stresszes nap után, mikor nem vágysz másra, csak hogy a mindennapi terheket
levetkőzd és futócipőre cseréld azokat. Senki és semmi mással, csak magaddal
foglalkozni, kicsit a világból kifutni érzését imitálva. Az pont azaz állapot,
ahol jó önmagunkkal lenni!
Ugyanakkor
egy hétvégi hosszúfutást közösségben végezni, ugyanennyire képes feltölteni.
Többen
futni nem azt jelenti, hogy akkor nem vagyok egyedül. Talán ahhoz tudnám
hasonlítani, mint amikor valaki elmond egy receptet és úgy kezdi: Ez pont
olyan, sütemény, mint a zserbó, csak egy lapos, dió helyett mák van benne és a
tetején nem vékony csokiréteg van, hanem tojáshab. Szóval, teljesen más!
Édességnek édesség, finomnak finom, de nem zserbó.
Bár
sokáig magányos futóként definiáltam magamat, mert azt élveztem legjobban, - hiszen
az az ÉN időm - és a másokkal való közös
futásokra, mint színes programra tekintettem, de ha őszinte akarok lenni, akkor
én a legritkább esetben futok teljesen egyedül. Léni (a kiskutya) szinte
kivétel nélkül velem jön, sokszor még akár versenyekre is elkísér. Így meg
kell, hogy állapítsam én úgy futok egyedül, mint ahogy az anyák mosdóba járnak,
ritkán.
Persze
Léni társasága nem teljesen ugyanolyan, mint egy másik emberé, de az a figyelem,
amit, ha mással sportolsz tartanod kell, az biztosan meg van.
Próbáltam
szembeállítani egymással az egyedül és a közösségben futást, de legalábbis
pontokba szedni, hogy mitől is szeretem jobban egyiket vagy másikat. Hátha majd
ezzel a módszerrel rájövök, hogy melyik is az én igazi preferenciám.
Miért
jó egyedül futni?
·Felszabadul a figyelmed, amit fordíthatsz
magadra, a körülötted zajló világra
·Elmerülhetsz a gondolataidban
·Nincsenek kompromisszumok a tempóban vagy
az edzés típusában
·Bármikor dönthetsz úgy, hogy útvonalat
módosítasz, kevesebbet vagy többet mész
·Élvezheted a csendet, hallgathatod a
kedvenc zenéidet vagy podcast előadásaidat
De
ugyanekkora csoda valaki mással vagy akár több emberrel
·Kellemest a hasznossal, egy futás közbeni
beszélgetéssel repül az idő, és nagyon hasonlít az együtt kávézáshoz
·Ha nincs kedved elindulni egészen biztos
húzóerő lesz, hogy mások számítanak rád
·Jobb teljesítményre ösztönöz
·Kiléptet a komfortzónádból
·Terepen kifejezetten jobb többen
eltévedni, mint egyedül
Biztos
a korlátozott, Coviddal felitatott élet is teszi, de nekem jelenleg nagyon jólesik társaságban sportolni, egymást motiválni, futás közben filozófiai
magasságokba emelni a lábam. Régen is szerettem az útközbeni másik futóval való
cinkos összemosolygást vagy biccentést, ami most még inkább felértékelődött.
Néha úgy érzem, hogy ez az offline térben töltött szociális életem csúcsa. Szeretek egyedül is futni, mert legjobban futni szeretek, de most sokkal
nagyobb kedvvel indulok útnak, ha tudom, hogy lesz hozzá társaságom.
