juliakorenovszkijA mozgás megszerettetése
gyermekeinkkel egyfelől kihívás, de tekinthetünk úgy is rá, mint egy ránk várólehetőség,
egy életérzés, egy minta, amit jó érzés tovább adni.
Köztudott, hogy azokban a
családokban, ahol a sport rendszeres tevékenységnek számít, vagy legalább heti
háromszor végzi egyik vagy mindkét szülő, ott a gyermeket sem kell külön
megtanítani arra, hogy hogyan iktassa be a tudatába a sportot.
Ha azt látja a hároméves, hogy
Anya vagy Apa futni megy, esetleg megjelenik egy-egy versenyen és a család
elkíséri, egy idő után futóversenyeset fog játszani, érmeket fog gyűjteni,
kérni az első futócipőt és a sportboltban is a futóruhák irányába indul majd
el.
A gyerekek másolnak, méghozzá a
szülők szokásait, viselkedését, szófordulatait, gesztusait másolják. Nekik mi
szülők vagyunk a minta, akarva-akaratlanul is azzá szeretnének válni,
amilyenek
mi vagyunk.
Nagy súlya van tehát a
tetteinknek és szavainknak egyaránt.
Mikor sportoljon önállóan a gyermek?
A válasz egyszerű: amikor úgy
látod, hogy megérett rá. Ahhoz, hogy bármilyen sportfoglalkozáson otthagyd,
legalább 3, de inkább 4 éves kort kell elérnie. Ráerőltetni semmit sem szabad,
ha nem szeretne egyedül maradni még, akkor ne hagyd ott. Maradj vele vagy
próbáljátok meg fél évvel később.
Az én 6 évesem 4 évesen kezdte a
judo-t ovis keretek között, így evidens volt hogy egy órával később megyek érte
a megszokottnál. 4,5 évesen aikidozott, az első alkalommal kérte csak, hogy
maradjak ott vele, a többinél nem. Pár hónapra rá úszni kezdett, ott viszont
már ő mondta, hogy maradna, és azóta sem szeretné, hogy lelejétől végéig ott legyek
vele.
A lányom 3 évesen nagyon
szeretett volna balettre járni, de nem mert bemenni. 1 évet vártunk, mikor újra
mondogatta, hogy „Anya szeretnék menni, de most már ott is hagyhatsz aztán
értem jössz, jó?”, akkor kezdtük újra. Azóta is töretlenül imádja, heti 2x jár,
és ovi helyett is oda szeretne menni.
Ezért mondom azt, hogy meg kell
érni rá. A másik ami nem mindegy, hogy milyen sportra járatjuk a gyermekünket.
Az úszás egy nagyon jó kezdet, de
például terápiás jellegű falmászásra is beírathatjuk a gyereket, ami számtalan
élethelyzetre nyújt nagyon jó alapokat. A falmászás a túlhallásra, a
koncentrációzavarra, a figyelem összpontosítására, a határok feszegetésére, az
önfegyelemre kiváló hatással van a keresztmozgások által. De különösebb indok
nélkül is remek szórakozás a gyerekeknek, és higgyétek el, még a felnőtteknek
is. Soha nem hittem volna hogy futóként és az aerob sportokat kedvelve
megszeretem, de a fiammal kezdtünk járni téli programot keresve és csudajó
kihívás, azóta is űzzük :)
Mit sportoljunk közösen?
A válasz itt is egyszerű. Azt,
amit szeretsz, azt ami kikapcsol, ahol jól érzed magad, ami energiával tölt fel.
A legegyszerűbb sportok a futás, kerékpározás, úszás és a csapatsportok pl.foci,
kosárlabda, strandröplabda. A gyermeket pedig roppant egyszerű ezekbe bevonni.
Vegyük például a futást. Baba korában futó babakocsiban, kicsit nagyobb korban
bicajjal kísérve, még nagyobbacskán pedig saját lábán futva tud elkísérni
egy-egy alkalommal.
A csapatsportok olyan szempontból
könnyebben vezethetők be a szülő-gyermek közös sporttevékenységébe, hogy kötött
pályán játszódik és egyben szórakozás is. Ha ellátogat egy-egy focimeccsre az
ifjú hölgy vagy úr és külső szemlélőként megtetszik neki az ott zajló esemény,
egy idő után maga fogja kérni hogy hagy kísérjen el.
Minél több különböző sporttal
ismerteted meg a gyerkőcöt, annál könnyebben fogja megtalálni a számára
legideálisabbat. A sport nem csak szórakozás, sokkal több annál. Hovatartozást
jelent, kitartást ad, fizikailag kifejezetten előnyös és az élet bármely
korszakában építő jelleggel bír.
Ne felejtsd el, hogy szülőként
sem bűn egyedül, a gyerek nélkül sportolni, mert nem csak neked van rá
szükséged, de ő is látni fogja rajtad hogy energiával tölt fel. Látja, hogy
kilép az ajtón egy csontig lerágott szülő és feltöltődve jön haza, akit újra
lehet rágni.
