Kicsit sajnálom, hogy nem húztam a strigulákat, akárhányszor
feltették nekem ezt a kérdést, most kérkedhetnék vele. Úgy sejtem nem vagyok
ezzel egyedül, legalábbis a futó társadalomban biztosan nem. De azt gondolom,
hogy a nagy kék vizet bámuló úszók vagy a nem annyira kék, de szintén vízre
meredő horgászok is biztosan találkoztak már ezzel a kérdéssel. Ha pedig kevés
az időd és gyorsan szeretnéd tudni a választ, nem, nem unalmas.
A kérdés felvetésért senkit sem tudok hibáztatni. Amikor
az első félmaratonomra készültem, hosszasan ecseteltem, hogy 21 kilométert még
meg tudok tölteni gondolatokkal, de egy maratont már nem. Aztán ahogy a test
felkészül a távra, úgy az elme is. Sokszor indulok el úgy futni vagy úszni,
hogy az éppen aktuális szorongani valómat majd jól kisportolom magamból. Aztán
amikor végzek akkor jövök rá, hogy annyira „elfoglalt” voltam, hogy eszembe sem
jutottak a problémáim, de már nem is feszítenek annyira.
Nem
csak a hosszútávfutóknak, de sok más sportolónak is jól kell tűrnie a
monotonitást, hiszen sokszor egymás után zajló, begyakorolt, gondolkodást nem
igénylő mozdulatok ismétlődnek.Mi segíthet abban, hogy ne legyen unalmas?
Tiszta
a célod, szereted csinálni és mégis elérsz a monotóniatűrés határára. Ha maga a
cselekvés nem is, a körülmények alakíthatóak. Ha te is küzdesz a monotonitás
problémakörével, netán tartasz tőle, ezekkel a tényezőkkel játssz.
Tipp:
„Jaj de unom már!” – Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal ne gyengítsd magad.
Teljesen felesleges, csak nehezíted a saját ügyed, ahelyett, hogy arra
koncentrálnál milyen szerencsés vagy, hogy ma is tehetsz az egészségedért.
·Mennyire
ingergazdag a környezet, ahol végzed?
A futási analógián
maradva mindegy, hogy aszfalton vagy terepen futsz, biztosan több dologra kell
figyelned, mint a futópadon. Míg a futópadon mindent beállíthatsz magadnak és
nincsenek váratlan körülmények, addig a szabadtéren figyelsz másokra, a
terepviszonyokra, a lámpákra, a lábad alá befutó kutyákra. Találd meg a
számodra legizgalmasabb helyszínt, fedezd fel az abban rejlő lehetőségeket vagy
akár váltogasd őket.
·Társaságban
vagy egyedül?
Egyéneként változik
ki, hogyan szeret sportolni - társaságban vagy magányos farkasként - az biztos,
hogyha ezeket olykor-olykor variálod, új színt vihetsz az élménybe. Arra azonban
érdemes figyelni, hogy a sportpartnernek milyen az edzettségi szintje, de
fontos, hogy az elérje az ingerküszöbödet és mindenkinek jó élmény legyen a
közös edzés.
·Kütyük
Sokan futnak csak önmagukban, minden gondolatterelő
„segédeszköz” nélkül, de nem baj, ha ez neked nem esik jól. Vigyél magaddal
zenét, hallgass podcastokat vagy hangoskönyvet, érezd jól magad közben. Ha
pedig a zene zavar, de szükséged lenne valamire, ami adja a ritmust, csíptess
fel egy metronómot.
·Edzettségi
szint
Minél jobb
edzettségi állapotban vagy, annál nagyobb kihívásra vágysz, így az alacsony
intenzitású feladatok nem lesznek elég vonzóak ahhoz, hogy lelkesedéssel
töltsenek el. Ha feszít az egyhangúság, akkor dobd fel az edzést, válts tempót,
próbálj ki új helyszínt, tegyél bele extra gyakorlatokat, legyél kreatív.
·Motiváció
A motiváció
fenntartása óriási hajtóerő tud lenni, ezért is van szükség a célokra, mert
ezek adják az alapját. Jelölj ki egy nagy célt, és akár edzésenként kisebb
elérhető eredményeket, amik tovább lendítenek a nehézségeken. Nem lehet mindig
motiváltnak lenni. De ha épp nincs, csak fogadd el, hogy ma épp kötelességtudatból
teljesítesz.
Egyszer
valaki azt mondta nekem, hogy intelligens felnőtt ember sosem unatkozik, ezt
azóta, mint szentírást őrzöm az emlékeimben. Bármikor, ha azt érzem, hogy
unatkozom, előveszem ezt a mondatot és rögtön képes vagyok összekapni magam.
Egyszerűen csak a saját hiúságom végett, mert én intelligens felnőtt embernek
tartom magam, hát csak nem engedem, hogy óvodás módjára viselkedjek. A fenti
tanácsok mellett azt javaslom, ne félj a gondolataidtól, a monoton sport kiváló
tere annak, hogy időt tölts a fejedben. Figyeld a légzésed, a tested különböző
válaszreakcióit, a meg-meg jelenő démonokat. Legyen a sport tényleg magaddal
töltött idő, úgy ahogy neked a legjobban esik!