Sportnaptár Sportnaptár

Virtuális versenyek - igen vagy nem?

      Virtuális versenyek mindig is voltak, a pandémia megjelenésével azonban számuk jelentősen megnőtt. Szinte minden verseny teljesíthető virtuálisan is, emellett sok új is megjelent a futni vágyók égiszén.
Világos, hogy a szervezők gazdasági érdekeiket szem előtt tartva szinte rákényszerültek arra, hogy a lefújt versenyeket virtuálisan tartsák meg. Na de mit jelent ez nekünk, futóknak? Ebben a cikkben igyekeztem összeszedni, hogy miért (nem) érdemes virtuális versenyeken indulni.


     A célvonalnál állsz. Szíved a torkodban dobog, a végtagjaid már önkéntelen mozgásban vannak és lélegzetvisszafojtva várod, hogy induljon a rajt. A félelem, az izgalom, a boldogság és a csillapíthatatlan versenyszellem sajátos elegye jár át tetőtől talpig.

Ismerős az érzés? Na, ez az, amit egy virtuális versenyen nem fogsz átélni, legalábbis nem úgy igazán, teljes szívből. Nem lesz ott a tömeg. Nem lesz, aki bíztasson, húzzon előre. A motiválást ugyanúgy Neked, saját magadnak kell megoldanod, ahogy a frissítést is.
Az eredmények összehasonlítása a résztvevők által használt különböző applikációk miatt aggályos. (Beszélhetünk egyáltalán valódi versenyről?) A célvonalban nem tapsol meg senki, nem akasztanak érmet a nyakadba, de ne aggódj, megkapod majd postán. Lényegében vásároltál magadnak egy érmet…


    Azonban ennek az éremnek is – ahogy az életben mindennek- két oldala van.
Beneveztél, kifizetted a nevezési díjat és jobb esetben ezzel valamilyen jótékony célt is támogattál, ami máris sokat dob az élményen és a lelkiismeretednek is jót tesz. Ugyan nem kiabál Neked senki hajrát, de azzal, hogy minden egyes futólépéssel önmagad győzöd le, még inkább megtapasztalod, hogy erősebb és kitartóbb vagy, mint azt valaha hitted. A versenyre való utazás költségét pedig elköltheted inkább futócuccokra.
Nincs szintidő, a saját tempódban teljesítheted a választott távot, így attól sem kell tartanod, hogy utólér a záróbusz. Ott és akkor futsz, ahol és amikor csak szeretnél- persze a kijárási korlátozásról nem elfelejtkezve. Rajtszámot és oklevelet nyomtathatsz magadnak, megteremtve ezzel a versenyfeelinget.

   Sorolhatnánk még számos érvet mellette és ellene, de hogy érdemes-e virtuális versenyen indulni vagy sem? Mindenki döntse el maga!
Ha Neked örömet okoz, hozzájárul ahhoz, hogy futócipőt húzz és egy sportközösség részévé válj, motivál, többre sarkall, örömet okoz és megszínesíti a napjaidat, akkor miért is ne?
   Úgy érzed, lehúzás az egész? Ez esetben hagyd meg másnak!



Kép forrása: JakabA -Challengephoto

Szólj hozzá Te is!

A weboldal cookie-kat használ. Adatkezelési szabályzatértem