Sportnaptár Sportnaptár
FutaPét TE

FutaPét TE

Az egyesület 2008. november 24-én lett hivatalosan bejegyezve a Veszprém Megyei Bíróságon.

Az egyesület tagjai már előtte is ismerték egymást és többször voltak versenyen is közösen.

2008-ban gondolták úgy, hogy össze kellene fogni a pétfürdői amatőr futókat, és alakítani kellene egy egyesületet.

Az elképzelést tett követte és így november 24-én hivatalosan is megalakult a FutaPét Tömegsport Egyesület.

Tagjaink között van, aki csak a szervezésben segít,de legtöbben futnak kisebb-nagyobb távokat. Így az 5 km-es versenytől az ultramaratonig minden távon elindulunk.

Évente 10-15 versenyen veszünk részt az országban.

A versenyzés mellett vannak versenyeink is, amiket mi szervezünk és egyéb rendezvényeink.

2009-ben szerveztük az 1. Nyusziváró futóversenyt gyerekeknek.

Nagyon nagy sikere volt. Támogatóink jóvoltából nevezési díjat nem kértünk, de minden induló ajándékot és csokit kapott. A versenyt minden évben Húsvét előtti vasárnap rendezzük meg.

2010-ben rendeztük meg az I. Pétfürdő-Öskü Félmaratont.

Bátor döntés volt egy fiatal egyesülettől, de visszajelzések alapján sikeresnek tekinthetjük.

Reméljük, minden évben meg tudjuk rendezni.

Október 1-én Pétfürdőn, a Függetlenség napján Fáklyás futást szervezünk,amelyhez bárki csatlakozhat.

A település minden utcájából fáklyás futók indulnak el egy időben a központi rendezvényre. A lakosok visszajelzése alapján nagyon szép és látványos.

2010-ben az Ultrabalaton szervezői felkértek bennünket a Balatonfűzfő-Tobruk frissítő állomás üzemeltetésére. A nagy lelkesedésünk azóta is tart. Akik nem az állomáson dolgoznak, azok egyéniben vagy csapatban részt vesznek a versenyen.

A sportolás és annak népszerűsítése mellett a környezetvédelem is szívügyünk.

A Közösségi ház által szervezett „Fák és Madarak” napján olyan házilag készített hagyományőrző játékokkal szórakoztatjuk a résztvevőket, amelyeket az egyesület egyik tagja bocsátja rendelkezésünkre.

Rendezvényeinkre sokan, és a visszajelzések alapján örömmel jönnek. Mindent megteszünk, hogy azok színvonala csak felfele változzon!

Köszönjük, hogy elolvasta Egyesületünk történetét.

Jó sportolást kívánunk mindenkinek! Reméljük, rendezvényeinken személyesen is találkozunk!


Besenyei József
FutaPét Tömegsport Egyesület elnöke
Események Táborok Blog
nincs közzétéve tábor
:(
A weboldal cookie-kat használ. Adatkezelési szabályzatértem