Sportnaptár Sportnaptár
Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Egyesület Természetjáró Szakosztály

Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Egyesület Természetjáró Szakosztály

A szendrői természetjárás szervezett formában a Szendrői Városi Sportegyesület keretén belül működik. Az aktív tagok túlnyomórészt huszonéves szendrői fiatalok, ezzel külön színfoltja a megyei Természetbarát Szövetségnek. Programjaink segítségével népszerűsítjük a természetjárást, a környezetvédelmet és a környezeti nevelés hangsúlyozzuk, a vidék idegenforgalmi fejlődésének segítését segítjük elő. Az elmúlt években komoly eredményekkel is büszkélkedhetünk. Fő céljainknak megfelelően a Szendrő környéki turistautakat folyamatosan restauráljuk, illetve újakat alakítunk ki. Megalakulásunk óta több mint 20 km új turistautat létesítettünk. 2007-ben turista pihenőket létesítünk. Rendszeres az együttműködésünk a helyi általános iskolával, az Aggteleki Nemzeti Parkkal, a megye többi természetjáró és természetbarát szervezetével, a környező települések önkormányzataival. Megállapodásunk van a Nyíregyházi Főiskolával, mely szerint minden tanulmányi félévben szervezünk egy gyalogtúrát, amelyen a főiskola hallgatói testnevelésóráikat teljesíthetik. Két ízben már buszos idegenvezetést is tartottunk a környék látnivalóit csokorba fűzve. Minden április utolsó szombatján rendezzük meg „Vitézlő” elnevezésű programunkat, mely a vidékünk egyetlen országos teljesítménytúrája. Ezen rendezvényre számos felsőoktatási intézmény hallgatói nagy számban vesznek részt. A rendezvény több száz embert mozgat meg. A 2006 év végén indítottuk be a „Bebek-portya” elnevezésű nyílt túramozgalmunkat. Ez a környék hat nevezetességének felkeresését hirdeti, amelyért külön jutalmazásban részesül a túrázó. Minden nyáron külföldre magashegyi túrákat szervezünk. Számos teljesítménytúra és egyéb turista esemény rendszeres résztvevői vagyunk.
A weboldal cookie-kat használ. Adatkezelési szabályzatértem