Januárban is övé volt a díj.
Csapattársának, Virgil van Dijknek sem volt esélye ellene.
Az Egyesült Államokból, Japánból, Hongkongból és Peruból is érkeznek teniszezők hazánkba.
Nem mindennapi állapotban látható a mogyoródi versenypálya.
Az Index Sportcastben Kovács Attilával, a szövetség sportigazgatójával, valamint a sérült Stipsicz Bencével beszélgettünk.
Csányi Sándor 2030-ig marad a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke.
A Telkiben zajló közgyűlésen jelentették be a hírt.
46 évesen veszi célba ismét a világbajnoki címet.
Ez történik, amikor sérült a világ egyik legjobbja.
A világklasszis a mentális felkészülés fontosságát is hangsúlyozta.
„Amíg számítanak rám, igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni.”
Éppen edzésre tartott, amikor bekövetkezett a tragédia.
A nagyhatalom sportminisztere osztja honfitársai álláspontját.
Kissé koros, ám így is klasszis posztriválist kaphat Szoboszlai Dominik.
A motorsport bölcsőjeként is emlegetett Silverstone-ban bizonyította, mennyit fejlődött egyetlen év alatt.
A lány 15 éves volt, és addig még nem is csókolózott senkivel a történések idején.
A fontos pillanatokban a magyar teniszező maradt higgadtabb.
Nagy tervei vannak a sikeres sportolóból lett üzletembernek.
Ismét őrületbe kergette a védőket.
A 38 éves támadó nem sokat töprengett a tárgyalóasztalnál ülve.
Végleg befejezte pályafutását a volt olimpikon.
Nem akart hinni a szemének a brit férfi.
Tragikus hét áll az ötszörös aranylabdás mögött.
Tetőfokára hágott a feszültség Sopronban.
Érik a bomba meglepetés.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!