Cseh Sándor szövetségi kapitány együttese egyetlen pillanatig sem volt hátrányban.
Korábban többször is legyőzte a daganatos megbetegedést.
A három olimpiát megjárt Engi Klárát a magyar műkorcsolyáról, honosításról, sportnacionalizmusról kérdeztük.
A holland pilóta reagált Helmut Marko nyilatkozatára.
Gregg Popovich már otthonában lábadozik.
Ismét kikapott az al-Nasszr, a portugál eredménytelen volt.
Összesen négy autó ütközött.
Peruban nem kisasszonysport a futball.
Ez a csapat nem ismeri a lehetetlen fogalmát, 2023-as menetelése megismétlésére készül.
A Győr címvédéséhez vezető úton a mostani egy kötelező feladat.
Az utolsó öt percben három gólt lőttek a magyarok.
Az első napot Lando Norris zárta minimális előnyben csapattársához képest.
Jöhet a német nagyágyú a döntőbe jutásért.
Callum Stylest kiállították az angol másodosztályban.
A Városmajori Klinikán operálták meg a legendás labdarúgót.
Hosszú procedúra végére került pont.
A visszatérő Vályi Vanda egymaga négy gólig jutott.
Idén már az FIA égisze alatt szervezett világbajnokságon is képviselni fogja hazánkat.
Nem titkolt céljuk a Világjátékokra való bejutás.
Rangadón dönthet klubrekordot a Paks – és oszlathatja szerte a felcsúti álmokat.
Királynők, bajnokok, trónkövetelők – hétvégi teqball-láz Kínában.
Eredményeit egy évre visszamenőleg törölték. 2026 januárjában térhet majd vissza.
Sima szöglet közvetett szabadrúgás helyett, pár centire a kaputól.
A magyar válogatott védő eltiltás miatt nem segíthetett.
Hat perc van hátra, két góllal égnek a „vörös ördögök”, de innen is van fordítás.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!