Bátori Lilianna magasugrásban kilencedik lett.
Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.
A listavezető felcsútiak legutóbbi két bajnoki meccsükön egy pontot szereztek.
A magyar válogatott játékost foglalkoztató csapat kétgólos előnyből hullajtott pontokat.
Diego Simeone csapata így lépéshátrányba került a bajnoki címért zajló csatában.
A szerb szerint nincs kifogás a rossz teljesítményére.
Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.
A sportoló 54 éves volt.
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
A Paks már a második, de nagyon kapaszkodik a Győr is.
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
Az első félidőben hiába volt nagy a vendégcsapat fölénye, nem tudott ezzel élni.
Ha bűnösnek találják, akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.
„Így pihentebb lehet a PSG ellen” – fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón a holland edző.
Majdnem tiszta ötös, csak ebben a bizonyítványban a tízes a maximum.
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
A hölgyeknél Vas Blanka és Zsankó Petra nem fejezte be a versenyt.
Dárdai Bence fél órát kapott a hazai pályán ikszelő Wolfsburgban.
Hársfalvi öt góllal, Szemerey nyolc védéssel zárt.
Hazai sportolót ünnepelhetett Trondheim népe.
A kétszeres BEK-győztes viszont lassan kezdhet készülni a Bajnokok Ligájára.
A stadion oldaláról eltűnhetett, a pályán annál biztosabb csak a helye.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!