A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését.
A hölgyeknek összejött a győzelem Horvátország ellen az eddigi legnagyobb kontinenstornán.
Beintettek a törpék.
A horvát középpályás üzenetet küldött rajongóinak.
A doppingbotrányát nehezen emésztik meg, igaz, a női győztes is megbukott már, mégis más a megítélése.
Nem számít a forróság vagy a nagy tét, mindig villan Fagyos uraság.
Mindkét hátvédposzton bevethető, rutinos, de még jó korban lévő játékos.
Állítólag német és lengyel kérői is akadtak.
Belátta hibáját a spanyol szakember, de a klub tulajdonosa semmi kivetnivalót nem látott ebben.
Betlehem Dávid érmeket vár magától és a csapattól is a következő napokban.
A francia sztárcsapat szezonja fura véget ért New Yorkban.
Első számú teniszezőnk, Marozsán Fábián is javított pozícióján.
Szerdán az Európa-bajnok spanyolok következnek.
Megingott LeBron James pozíciója, elhagyhatja a Lakerst.
Lezárásaként lökdösődés és edzői pofon.
Ilyesmivel nem illik jópofáskodni.
Cole Palmer az első félidőben két gólt és egy gólpasszt jegyzett a párizsiak ellen.
Ezúttal egyértelműen jobb volt a világelső, aki pályafutása első címét nyerte a füves pályás GS-en.
Ez volt pályafutása első győzelme.
Az összetett élcsoportja változatlan, a világbajnok szlovén Tadej Pogacar megőrizte a sárga trikót.
Kerkez Milos csereként beállva debütált az angol bajnoknál.
Sikerül megmenteni a szélső karrierjét?
A négy közé jutással kvalfikált a nemzeti együttes a jövő évi vb-re.
A torna legjobb dobója Horváth Levente, legjobb játékosa (MVP) pedig Morua Martin lett.
Nem lesz ismeretlen számára a németországi közeg.
Az átigazolásért viszont másik angol csapattal is meg kell küzdenie a Konferencialiga győztesének.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!