A magyar válogatott 18 percnyi kiállítást halmozott fel.
Kedden hivatalosan is bemutathatják a magyar válogatott futballistát.
A két klub már meg is állapodott egymással az átigazolásról.
Az élvonalban eddig 230 mérkőzésen edzősködött.
Megvan az első siker, az első pole-pozíció, és a bajnoki címért küzd a magyar versenyző.
A legutóbbi két világversenyen betegség miatt nem százszázalékos Csikós Zsóka uralta Racicét.
A hölgyek mezőnyében a hat helyet rontó Bondár Anna áll a legjobban.
A kettős emberhátrányban záró olasz válogatott óriási küzdése ellenére alulmaradt.
Az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő házigazdán kívül a spanyol és a szerb csapat lesz az ellenfél.
Későbbi világbajnokok és aranylabdások testén át jutottak el a Juventus elleni megismételhetetlen csodáig.
Rodri kezd magára találni sérülése után, már gólpasszt is adott.
Az Indiana Pacersnek így esélye sem volt az NBA-döntő hetedik mérkőzésén az Oklahoma City Thunder ellen.
A Pachucának tizenegy kaput eltaláló lövése volt, míg a spanyoloknak csupán három.
A sztárjátékos éppen egy nyilvános beszélgetésen vett részt amikor napvilágot láttak a hírek.
Brillírozott a török válogatott támadó.
Akár előre eltervezték, akár spontán volt, fantasztikus reklámfogásnak bizonyult.
Németországban a bombaformában játszó Alexander Bublik diadalmaskodott.
A magyar válogatott az éremtáblázat élén fejezte be a racicei kontinensviadalt.
A 33 éves teniszező a kvalifikáció első kiemeltjeként várhatja osztrák ellenfelét.
Egy biztonsági korlát kiszakadása után történt az incidens.
Fantasztikus menetelést mutatott be a Kun Stefánia és Villám Lilla kettős.
Rengeteg kritika érte a spanyol bajnok középpályást.
A délelőtti párosversenyeken is remekelt a magyar küldöttség.
Panajotisz Kermanidisz Lóránt Gyula halálára emlékezett.
Fluminense-parádé, Inter-szenvedés.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!