Weöres Szabolcs második magyarként vágott neki a kikötés nélküli földkerülő vitorlásversenynek.
Soha nem szerepelt még ilyen jól világversenyen.
A magyar válogatott játékos nehéz szívvel hagyta el a Kecskemétet.
Szoboszlai Dominikék szenzációs szereplésének kétes értékű a jutalma.
Az osztrák Sturm Graz otthonában is kikapott a német csapat, a magyar védő nem beszélt mellé.
Portugália a norvégok és a spanyolok után a németek skalpját is begyűjtötte és elődöntős a világbajnokságon.
Araújo az év elején közvetlenül a spanyol Szuperkupa-döntő előtt közölte, hogy távozik, de mégis maradt.
Óriási rangadóra van kilátás a nyolcaddöntőbe jutásért következő párharcokban.
Az Arsenal ellen mutatkozott be a Bajnokok Ligájában a 20 éves magyar védő.
A Real Madrid játékosainak mindegy, kivel kerülnek össze, a trénernek azonban egyáltalán nem.
A holland tréner nem tudja eldönteni, hogy a csapata jól járt-e azzal, hogy az első helyen végzett.
Egyre több a hasonló döntés, a Grand Slam-torna jó ukrán és svájci példát hozott.
Vereséggel végződött Yaakobishvili Antal debütálása a Bajnokok Ligájában.
A hollandok már továbbjutottak, mégsem lesz számukra tét nélküli a meccs.
A Vörösök az alapszakasz első hét fordulója alatt összesen két gólt kaptak, de a PSV nem kegyelmez nekik.
A Vörösök az alapszakasz első hét fordulója alatt összesen két gólt kaptak, de a PSV nem kegyelmezett nekik.
A Club Brugge megszerezte a vezetést a 2023-as bajnok ellen.
Csúcsmeccsek lesznek már az első kieséses körben.
Az együttes nyolc éve nem kapott ki – akkor a mieinktől.
Riválisunknál a két legjobb nem játszik, mégis nagyon szoros párharcra számít mindenki.
Kiugró nézettséggel kalkulálnak.
Az idén az olasz istállóhoz szerződött hétszeres világbajnok beleállt a falba a csapat spanyolországi privát tesztjének második napján a Circuit de Catalunyán.
Egy rutinszerű orvosi kivizsgáláson mutatták ki a halálos kórt.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!