Ha nincs a fogolycsere, talán már rég felakasztotta volna magát.
Végigkóstoltuk a sztárok menüjét.
A két helyszíni tudósítónkkal értékeltük a magyar csapat világbajnoki szereplését.
Valami történhetett a jobb lábával.
Először irányíthatja a Fradit az ír tréner a Groupama Arénában.
Az új szabályzatról szóló cikk végére 98 millió forint büntetést kapna az Index, és egy hónapig nem írhatnánk semmit.
Az elmúlt hetekben sorra jönnek a megegyezések.
A franciák három tized másodperccel a vége előtt nyerték meg az egyiptomiak elleni negyeddöntőjüket.
Támadásban és védekezésben is nagy erőssége volt a csapatnak.
Neymar távozása segítheti elő az átigazolást.
Nikitscher Tamást végre regisztrálta a spanyol szövetség, és a védekező középpályás aláírta a három és fél évre szóló szerződését.
A zöld-fehérek nem a stadionban, hanem a népligeti sporttelepen gyakoroltak.
Akkor bizonyosodott be, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya milyen fontos láncszeme a vörösöknek, amikor betegsége miatt nem léphetett pályára.
Az Australian Open elődöntőjét feladó világklasszis sérülése nem jött rendbe.
Szinte tökéletesen megkomponált mérkőzésen a kapitány makacssága is hozzájárult a drámai vereséghez.
A Kecskemétről érkező futballista 2028 nyaráig szóló szerződést kötött a La Liga-csapattal.
Február 12-ig tart a közönségszavazás.
A hatos döntőben a címvédő Fenerbahce lesz az ellenfél.
A 35 éves kapus neve nem ismeretlen a magyarok előtt, ugyanis annak idején, 2009-ben ő is súlyosan megsérült abban a verekedésben, amikor meggyilkolták Marian Cozmát.
A magyar állampolgársággal is rendelkező szakember régen látott ilyen szervezetlen, gyenge horvát csapatot.
A szezon végéig írt alá az Árisz Szalonikihez, kétéves hosszabbítási opcióval.
A zöld-fehérek csatárainak sűrgősen meg kell találniuk a góllövő cipőjüket, hiszen a tavaly decemberi, PAOK elleni találkozó óta képtelenek betalálni nemzetközi meccsen.
Déli szomszédaink ünnepelnek, de a legendájuknak sincs fogalma arról, hogyan nyerték meg a negyeddöntős meccsüket.
Ma zárul a Bajnokok Ligája alapszakasza, a City a mezőny legdrágább keretével a kiesés szélén táncol.
Különös egybeesés alakult ki az Európa-liga hajrájára.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!