A Premier League középcsapata pontot tudott menteni a Liverpoolt üldöző Arsenal ellen.
A „violák” a remek kezdés után a legutóbbi négy meccsükön egy pontot szereztek.
A vasasos lányok amikor kellett, mindig megrázták magukat.
Úgy tűnik, válogatottunk balbekkjének a határ a csillagos ég.
Az utóbbi évtized egyik legnagyobb magyar tehetsége, villámgyors és gólérzékeny támadó.
Tamás Gyula elhunyta után két nappal újabb korábbi neves labdarúgó haláláról érkezett hír.
A liverpooliak ellen az idénybeli harmadik gólpasszát osztotta ki.
Gálával ébredezik a Manchester City, Kerkez gólpasszt adott.
A Chelsea a hajrában bukta el a győzelmet, a Manchester City kimászott a gödörből.
A házigazda az első félidő második felétől kezdve előnyben volt.
A vendégek mínusz hatról feljöttek egyre, de aztán megint elléptek Simon Petráék.
A Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint ki kell a szakember igaza mellett.
A korábbi válogatott labdarúgó 77 évet élt.
Nem ez lenne az első liverpooli csúcsmérkőzés, aminél közbeszól az időjárás.
A miniszterelnök is gratulált a 17 évesen a sportág csúcsára érő üstökösnek.
Ha a sportdöntőbíróság is elutasítja a fellebbezést, mindkét játékos ingyen távozhat.
Igaz, ehhez 451-gyel több NBA-meccsre volt szüksége.
Havazás és ónos eső miatt elmaradhat a Liverpool–Manchester United meccs, vasárnap reggel dönthetnek.
A Los Angeles Lakers klasszisa 30 ponttal segítette győzelemre a csapatát az Atlanta Hawks ellen.
81 éves volt.
A fiairól is őszintén beszélt, egyiküket túl érzékenynek tartja, ezért nem jön ki, amire valójában képes.
Eltiltása után az angol futball nagy rangadóján térhet vissza a pályára a magyar középpályás.
2025-ben Kazincbarcika ad otthont a Cyclo-cross Országos Bajnokságnak, a KolorCross bázisát jelentő Csónakázó-tó melletti pálya a hazai cyclo-cross életben már hagyományos helyszínnek számít, ahol ezúttal...
Hobbinak indult, valenciai álmot érő vállalkozás lett. És még a drukkerek is jól járnak vele.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!