A Manchester United elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt a magyar középpályásról.
A magyar teniszező ugyan remekül kezdett, de nem tudta kiharcolni élete első ATP-elődöntőjét.
Semmi nem utalt arra, ami történt.
A nőknél Gulyás Michelle, Klujber Katrin és Márton Viviana került a legjobb három közé.
A nőknél két ötkarikás győztes és egy Európa-bajnoki bronzérmes van a legjobb háromban.
Három úszó közül fog kikerülni az Év Sportolója a férfiak között.
Több spanyol klub is kész bíróság elé vinni az ügyet.
Hamarosan hivatalosan is bejelentheti a klub.
A korábbi tizenegyszeres válogatott kapus 83 éves volt.
Eddig az edző szava tartotta Budapesten a játékost?
Luke Littler tavaly nyáron szakított négy évvel idősebb kedvesével.
A nemzetközi szövetség tisztviselői sem tudnak semmit.
„Bánjuk, hogy így próbáltunk meg hangot adni a kilátástalannak érzett helyzetünknek”.
A NOB elnöke méltatta a csütörtökön elhunyt bajnokot.
Tavalyhoz hasonlóan az idén is döntőt vívhat Luke Littler.
„Élete akár egy hollywoodi film forgatókönyve is lehetne.”
Any and all athletic folks need to listen to this episode to sidestep common nutritional mistakes. The guest is Alex Larson, a registered dietitian nutritionist, avid athlete, and mom of three kiddos....
Varga Dénes egy olimpiai negyedik hellyel búcsúzott a nemzeti csapattól, BL-győzelemmel a Fraditól.
Sajnos nem csak sikerektől, nagy visszatérésektől és fantasztikus rekordoktól volt hangos a sportág, de döbbenetes tragédiák és botrányok is beárnyékolták a profi ökölvívást.
Ma kiderül, az Év sportolója szavazáson kik kerültek be az első háromba az egyes kategóriákban.
A döntőben a 17 éves csodagyerekkel, vagy a korábbi világbajnokkal küzd meg.
Ellenfele a tornán birillírozó háromszoros világbajnok lesz pénteken.
Videón, ahogy ellenfele, Stephen Bunting már csak nevet az egészen.
Senki se fogadjon az olimpiai bajnoknő ellen.
Budapesten temetik el az ötszörös olimpiai bajnokot.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!