Schmidt Ádám államtitkár bejelentette, hogy az idei a Sportoló nemzet tanéve lesz, és egyebek mellett kitért a mindennapos testnevelésre.
A 29 éves játékos 2020 óta futballozott a vörösöknél.
Az ETO FC Győr jelentette be a 24 esztendős labdarúgó szerződtetését.
A brazil szélső visszatér oda, ahol kölcsönben már bizonyított.
A szélső 2023 januárja óta alapemberré vált a Mersey-partiaknál.
Az argentin veterán 47. trófeája még várat magára.
Sokak kedvence végre Budapestre érkezik.
Egy-másfél hónapos kislánya is az Anfielden „szurkolt” a magyar válogatott csapatkapitányának.
A négyszeres US Open-győztes klasszis három szettben jutott negyeddöntőbe, ahol véget vethet az amerikai álomnak.
Japán-mexikói párost búcsúztattak a legjobb 32 között.
A Lazio ugyanakkor szabályosan átgázolt az ellenfelén.
Korántsem csak amiatt, ami a vasárnapi meccs után elsőre az emberek eszébe jut...
Vitatható tizenegyessel szerzett vezetést Lamine Yamal.
130 millió font, azaz 60 milliárd forint áll az árcédulán.
Molnár Martin visszatért a dobogósok közé a Donington Parkban.
A BL-kiesés után néhány nappal begyűjtötte a három pontot a bajnoki címvédő.
Kerkez Milos alig maradt el remek honfitársától.
Több tartalomgyártónak esett le az álla.
Kétszeres olimpikonunk szenzációs futóteljesítménnyel küzdötte fel magát a dobogó második fokára.
A magyar válogatott középpályása megosztotta gondolatait hatalmas gólja után.
A magyar válogatott középpályása első gólját szerezte a szezonban.
A Ferencváros Európa-liga-ellenfele is pont nélkül maradt a Premier League-ben.
Norris autója technikai hiba miatt leállt, egyik Ferrari sem ért célba Zandvoortban.
Kézilabdázóként és sportvezetőként is maradandót alkotott a népligetieknél.
Davis-kupa-válogatott teniszezőnk ezzel 25 ATP-pontot szerzett.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!