Zseljko Gavrics pazar találataira csak egyszer volt válasza az osztrák rekordernek.
Mindkét magyar teniszező magabiztos sikerrel vette a kvalifikáció második körét.
Novak Djokovics sem örülhet annyira, nehéz lesz az útja 25. GS-sikeréig.
Felhőszakadás és jégeső miatt félbeszakadt a csütörtöki program a milánói kajak-kenu vb-n. Pénteken mind a hét döntőben lesz magyar érdekeltség.
A Ligakupa-döntő hőse körül viszont továbbra is forr a levegő.
A személyes feltételekkel kapcsolatban sikerült dűlőre jutni, már csak a kluboknak kell.
Andrzej Bargiel korábbi próbálkozásait a kedvezőtlen időjárás miatt kellett megszakítani.
A piros-feketék minden bónusz teljesülése esetén 18 millió fontot kaphatnak érte.
A fiatal csatárról még alighanem sokat hallunk a jövőben.
Eleinte sokan kritizálták, de azért csak megtelt mindkét nap a világ legnagyobb teniszstadionja.
A nyári átigazolások után létszámfelettivé válhat a fiatal futballista.
Két és fél éve rendre legalább három gól esik a rekordbajnok és a lipcsei gárda összecsapásain.
Történelem íródott a Buenos Aires-i Luna Parkban.
Az FA-kupa-győztes londoni klub elfogadta az „ágyúsok” 78 millió eurós ajánlatát.
A szurkolói rendbontás után nem is lehetett már folytatni az összecsapást.
A folytatásban Franciaország, Belgium és Finnország lesz az ellenfél.
A nemzeti együttessel részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon.
Felfüggesztett szektorbezárást is kapott a klub.
Nem csak a piacot, a magyarok gondolkodásmódját is segítettek átalakítani.
Ezúttal a torna 14. kiemeltjét győzte le a magyar teniszező.
Csapata negyeddöntőbe jutott, így hamarosan tovább javíthatja ezt a számot.
A kitüntetett méltatta Magyarország hozzájárulását az olimpiai mozgalomhoz.
A főpróba nagyon jól sikerült a magyar együttesnek.
Nem csak a Poolnak, az egész angol bajnokságnak hátat fordítana.
A királyiak legutóbbi botlására 2008-ban volt példa.
Mindhárom magyar teniszező szerdán játssza második fordulós meccsét.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!