Ezúttal az online térben zajlik a Newcastle csatározása saját játékosával.
A magyar teniszező mérlege továbbra is hibátlan holland riválisával szemben.
Egyetlen találat döntött a mérkőzésen.
Az ír tréner Ötvös sérülését és a szerencsétlen helyzetkihasználást kárhoztatta a hazai zakó után.
Pedig Varga Barnabás góljával még a magyar bajnok vezetett a playoffkör első meccsén.
További négy Liverpool-játékos került be a legjobbak közé.
Az eseményre 15 nemzet, 49 játékosa érkezett.
A Ferencváros BL-playoffkörös párharcának első mérkőzése élőben az Indexen.
A korábbi ferencvárosi Kady Borges több lehetőséget is kihagyott a Qarabagban.
Csúcsra repítette a labdarúgást a kisvárosban.
Az Indaplay 16 órától ezúttal is élőben közvetíti a döntőket.
Többek között a címvédővel és a vb-ezüstérmessel is játszanak férfi hokisaink.
Bolla Bendegúz csapattársa Franciaországba szerződhet.
A mali válogatott támadó már a július eleji edzőtáborban sem volt a keret tagja.
A francia gárda történelmet írt a kezdő sípszó után.
Nem jutnak közös nevezőre a felek.
Azért így is számítanak játékára a nyitányon.
Oscar Piastri alig jutott szóhoz a történtek után.
Kisfia megható üzenetben támogatta a futballistát a szörnyű mérkőzés után.
Az U21-es gárda már az első félidőben kétgólos hátrányba került.
A magyar teniszező a következő fordulóban a torna második kiemeltjével játszik.
Az olasz világelső alig tudta mozgatni testét a rekkenő hőségben.
Egyaránt kétszettes győzelmet arattak.
Vélhetően a belgák világbajnoki selejtezőiről is lemarad.
A Győrnek olyan átkot kellene megtörnie, amely eddig hatszor is kifogott a magyar klubokon.
Miközben több mint 300 millióért költött, már 200 millió euróért el is adott az angol bajnok.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!