Egész mérkőzésen hiányzott az átütőerő a hazaiakból.
Pedig a 84. percig még a Newcastle markában volt a győzelem.
Vég Zsombor valósággal átgázolt ellenfelein a döntőbe vezető úton.
Az elmúlt hónapokban számos hír szólt egy amerikai-európai együttműködésen alapuló új liga létrehozásáról, az Euroliga tiltakozása ellenére.
Sorozatban harmadik NB I-es meccsét húzta be a 23-szoros magyar bajnok.
Egy hét múlva azonban nagy sansza lehet a győzelemre a piros-fehér együttesnek.
Közvetlenül a magyar bringás előtt történt a szerencsétlen összeakadás.
Négy fordulót követően első vereségét szenvedte el a csapat, éppen Cristiano Ronaldóék ellen.
A madridi derbin kapott ötös után a spanyol edző elképesztő idegenbeli sorozata is a múlté lett.
Az elmúlt években többször hátráltatták sérülések és műtétek is a 32 éves motorost.
Míg lényegében felmentette az angol sajtóban hibáztatott Kerkez Milost.
Fordulatos végjátékot hozott az NB I hétvégi rangadója.
Azért akadt egy-két nagy Real-verés a madridi derbiken.
A magyar labdarúgó az elsők között ismerte fel, hogy baj van.
Már az első harminc perc után 17 góllal vezettek a bakonyiak, a végére 36 lett a differencia.
Sok hetes, elismerő értékelések a brit lapoktól – Kerkeznek viszont nem nagyon ment.
Tyler Andrews öt hónapon belül ötödszörre kísérelte meg a gyorsasági kihívást.
Cipőt váltott, templomba ment, legközelebb vuduzással próbálkozhat a DVSC újabb kapufát lövő középpályása.
A matracosokat kicsit sem zavarta a Real passzív mezőnyfölénye. 75 éve nem látott sikert értek el.
Az Index exkluzív interjút készíthetett Párizs olimpiai bajnokával, aki ígéri elbeszélget Milák Kristóffal is.
A londoniak 56 éve nem látott klubrekordot állítottak be, Chiesa kései egyenlítésére is volt válaszuk.
Willi Orbánék olyat tettek a Wolfsburg otthonában, amire 2025-ben nem volt még példa.
Az Újpest elleni történelmi NB I-es diadalt egy nagy zakó követte a ligaújoncnál.
Hatgólos hátrányban is volt, először az 58. percben vezetett a magyar csapat.
Bruno Fernandes drámája remekül összefoglalja a United idénykezdetét.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!