Kettő nyert, kettő kikapott – a jövő heti ellenfél pont győzött.
A svédek felett aratott sikert után a hazai franciák és az izraeliek már túl erősnek bizonyultak.
A válogatottban 143-szor lépett pályára.
Agysérülést szenvedett a bajnoki meccsen.
Jó az öreg a háznál...
Az ír edző a pontmentés után dicsérte a tökösen játszó csapatát, és a lenyűgöző szurkolótábort is.
A magyar bajnok a végén mindent egy lapra feltéve rohamozott, és sikerrel járt.
A Japánból hazatérő gépen egyeztek meg vele.
Varga Barnabás mellett Gruber Zsombor is kezd a csehek ellen.
Cebrails Makreckis buta hibája után megfogyatkozott a Fradi.
Végig fej fej mellett haladtak a csapatok, a véghajrában lehúzta a rolót Thulin.
Elindult a „Szurkoljunk sportszerűen!” kampány.
Az NB I teljes bérköltsége elérte a 41,1 milliárd forintot 2024-ben.
A 25 éves középpályás szerint meg vannak vele elégedve a portugál csapatnál.
A regény szerzője reméli, hogy egyszer magyarul is el lehet olvasni művét.
„48 órán át piáltam. Aztán harmadnap jött az edzés, megborotválkoztam, rendbe hoztam a szemem, fogat mostam, rágógumit rágtam.”
A közösségi médián keresztül üzent a rutinos kézilabda-játékos.
A francia pilóta közel fél percet töltött lángoló autójában a 2020-as Bahreini Nagydíjon.
A 25 éves teniszező még sohasem találkozott soron következő ellenfelével.
A jövőben még komoly rotációs problémákba ütközhet Arne Slot.
A harmincéves onlyfanses gallega influenszer után most egy 25 éves argentin énekesnő a párja.
A nyolcaddöntőbe visszafogott győzelem után továbbjutó Manchester City és Arsenal is ellenfelet kapott.
A zöld-fehérek csütörtök este 9 órakor fogadják a cseh Viktoria Plzent.
Úgy kellett, mint egy falat kenyér, pláne a derbi előtt.
Az argentin zseni a földbe gyalulta az egykori Fradi-edző csapatát.
A 44. perctől egy 8–1-es szériát mutatott be a klubvilágbajnok.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!