Személyesen az amerikai elnök jelentette be.
Marco Rossi meg is nevezte a kapus utódját a magyar labdarúgó-válogatott keretében.
A Puskás Akadémia védője is meghívott kapott az ellenfél csapatába.
Nem véletlenül adagolja Guardiola óvatosan a játékperceket.
Ez már a hetedik eset a kínai megapoliszban, hogy az egyik játékos nem tudja folytatni párbaját.
Max Verstappen életben tartotta az esélyt a címvédésre, szűkített hátrányán.
Az Instagramon osztották meg az örömhírt.
Háromgólos vereség ide vagy oda, bőven akadt pozitívum a tréner számára.
Ez volt az a pillanat, amikor látványsportág lett a sakk.
A világ legerősebb bajnokságában ezúttal sem hiányoztak a meglepetések.
Pulisic lábában maradt a korábbi éllovas győzelme.
A magyar versenyző történelmet írt és hét F1-es superlicence-pontot is szerzett.
Kilenc forduló után a Honvéd és a Vasas lenne feljutó.
A színmagyar dobogót egy spanyol versenyző akadályozta meg.
Erling Haaland megszerezte az idénybeli kilencedik bajnoki találatát is.
A világbajnokok csatájában így a spanyol végzett előrébb a futamon.
Pedig úgy festett, hogy kétgólos hátrányból is visszajöhetnek a katalánok...
A tolnaiak a 87. percben nem kaptak meg egy büntetőt, a kontrából fordított a bajnok, de volt még egy csavar.
Jersey után Toulouse-ban is győzött, így az is belefért, hogy Chicagóban nem indult.
A vétkes elnézést kért a hibájáért az eset után.
Két vereség után két győzelmet aratott a magyar csapat.
Piastriék verseny eleji koccanása volt a legizgalmasabb pillanat, Russell simán győzött.
A korábbi sztársportoló ellen három vád miatt lépett fel a helyi rendőrség.
Japán partnerével döntő rövidítésben kaptak ki a 9 millió dolláros versenyen.
Összekötötte a kellemetlent a hasznossal.
Nehéz szavakat találni az argentin zseni teljesítményére.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!