Azért osztotta meg őszintén történetét, hogy más nők ne kerüljenek hasonló helyzetbe.
Egy plusz egy éves szerződést kötött.
Bulgáriában nem tudott gólt szerezni a magyar bajnok. Egy hét múlva az Üllői úton próbálhatja újra.
Csaknem 70 éves ligából dobbanthatnak a kontinens legjobbjai.
Az első félidőben nagy fölényben lévő magyar bajnok a szünet után alaposan visszaesett.
A meccs eleji tízpontos előnyből a végére 12 pontos vereség lett.
A három forduló után pont nélküli gárda kedden menesztette korábbi vezetőedzőjét.
Nehéz elképzelni, hogy a mostani büntetés legyen az utolsó.
A portugál szakembert korábbi játékosáról kérdezték, aki szívrohamban életét vesztette.
A Barcelona sztárja kimaxolja a nyarat.
41 évesen hunyt el a Gázai övezetben.
Az angol bajnok visszavásárlási opció mellett 40 millió fontért adná el futballistáját.
Az év elején igazolt a Zorja Luhanszkhoz, ahol alapember volt tavasszal.
Az amerikai istálló 2026-ban csatlakozik a száguldó cirkusz mezőnyébe.
Nem zárja ki, hogy máskor is megméretteti magát, ha a mostani jól alakul.
A Magyar Nagydíj után a 2026-os gumik tesztelése sem alakult jól a számára.
Nagyobb a valószínűsége annak, hogy kiesnek a manchesteriek, mint hogy BL-be jutnak.
Persze, a tolnai csapatnak először be kell jutnia a Konferencialiga playoffkörébe.
Az első körben selejtezőből érkező ellenfele lesz a magyar teniszezőnek.
A kőbányai Lechner Rendezvényközpont világítási rendszerének kiépítésében segédkezett.
A klubok már dűlőre jutottak, már csak a személyes feltételek vannak hátra.
Ebben a korosztályban a magyar válogatott két arany- és négy bronzérmet nyert 2001 óta.
A távozó támadó 173 találatával negyedik helyen áll a londoni klub örökranglistáján.
Az örmények ellen kétszer is felmutatták neki a sárgát, mégis maradhatott a pályán.
A selejtezőre több mint száz magyar vendégjegy kelt el.
A nemzetközi porondon is letette névjegyét a zsinórban a 10. nemzetközi főtábláját elérő gárda.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!