Megvan az új szezon első debreceni győzelme.
Pedig a második szett kifejezetten ígéretesen alakult.
A többiek viszont szinte kivétel nélkül továbbjutottak.
A Majna-folyó partján fekszik Európa legmesszebbre lendítő ugródeszkája.
Ugyanakkor kifejezetten bizakodó lehet a Ferrari és az Aston Martin is a Magyar Nagydíjon.
A sztárcsatárt nem akarja eladni a klubja, de ha meg is teszi, ez akkor is kevés lenne.
A 46 éves testépítő biciklibalesetben vesztette életét.
Ismét a McLaren kettőse volt a legjobb, Norris–Piastri sorrendben.
A klub mindent megtesz, hogy megoldja a problémát.
A 2023-as vb, valamint a 2024-es olimpia és a rövidpályás vb után Szingapúrban is első lett.
Az éremesélyesek nem engedtek semmilyen meglepetést a kihívóknak
A galántai születésű ifjú versenyző távlati célja a Formula–1-be kerülés.
A kisfiú hatéves volt.
A megállapodás három évre szól.
Az F2-es bajnok veszi át a helyét.
David Popovic minden, csak nem egy átlagos húszéves.
A mezőny legfiatalabb versenyzőjét is mi adjuk.
Takács Boglárka, Molnár Attila és Kozák Luca is rajthoz áll a viadalon.
Váratlan szervezési hibát követtek el Felcsúton.
Elképesztő az, ami a Lenovo és a Formula–1 együttműködéséből született.
Egy testépítő, aki példakép lett.
A nigériai játékos az előző szezont már Isztambulban töltötte.
Megható sorokat posztolt közösségi oldalán.
Igazi példakép volt a testépítő.
A testépítő 46 évesen halt meg.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!