Csodájára jár a nemzetközi sajt a megújult versenypályának.
Feleségével és gyermekével közös fotót is megosztott a magyar válogatott labdarúgó.
Történelmi eset történt szombaton a Hungaroringen.
A brazil versenyző megnyerte a Magyar Nagydíjat, amivel bebiztosította a vb-címét.
„Úgy néztem rád, mintha a bátyám lettél volna.”
Vasárnap befejeződik a vizes világbajnokság.
A Kazincbarcika elleni három pont azonban egy percig sem forgott veszélyben.
Az első fordulóban Újpesten elbukó DVTK kettővel is vezetett, ám nem tudta behúzni a meccset.
A mieink megelőzték Thaiföldet, Lengyelországot, Romániát és Németországot is.
A brit versenyző szerint inkább pilótát kéne cserélnie a Ferrarinak.
Az eddig remeklő két McLarennek be kellett érnie a második és harmadik rajtkockával.
Az előző idény végén kiesett, ősszel mégis a Bajnokok Ligájában védhet.
Az összetett éllovasa csupán a 7. helyet szerezte meg.
A másodosztály újoncánál hemzsegnek a jó nevű résztulajdonosok.
Hiába számít évek óta a bajnokság sztárjának, érzése szerint ezt nem eléggé honorálják.
Délelőtt beállította, délután megdöntötte az 50 hát rekordját párizsi bajnokunk.
Verstappen ezúttal sem fért be a legjobb 10-be, a két Ferrari újabb jó edzést teljesített.
A Hertha Berlin ráadásul 2–1-es vereséget is szenvedett.
A négyszeres világbajnok bedobta a törülközőt.
Az Indaplay közvetítése ezúttal már az elődöntőktől kezdve jelentkezik a helyszínről.
A Katarban hallottakhoz képest óriási fordulat lenne.
A sportoló csütörtökön halt meg kerékpárbalesetben a ciprusi családi nyaralásukon.
A világ másik felén folytatja pályafutását.
Hátha felfedezik a kongói Messit.
Családon belüli erőszakkal vádolják.
Hirdesd meg a sporteseményed ingyen! Szervező vagy? Lépj be és töltsd föl az általad szervezett sporteseményed adatait ingyen!